Chapter 3

Sziasztok Belieberek és Directionerek! 

Bocsánat, hogy ekkora szünetet tartottam, DE mondhatnék 1000 kifogást.. csak nem fogok, mert nem húzom ezzel az időtöket. 

 Találtam egy idézetet ami angol : "Everybody's got a dream " (mindenkinek van egy álma) Na igen, a  legnagyobb álmom az, hogy fényképezhessek és legutóbb egyik alkotásom 3. helyezést ért el, aminek én  nagyon örülök, és tudjátok onnantól 360 fordulatot vett az életem.. ennek következtében alig van időm amit  nagyon sajnálok, de ahogyan tudom én hozom a részeket és ez az összes blogomra vonatkozik! 

Remélem tetszeni fog a következő rész! Feliratkozókat és a komenteket várom! 

Köszönöm a kitartást! $mile! 

Madison

We own the night

Ott álltam kettőjük között az ajtóban teljesen ledöbbenve. Azt sem tudtam, hogy járt Ádámmal, de ez most teljesen kiverte a biztosítékot nálam.
- Ditte, tudod milyen régen volt az? Megváltoztam. Nem csak dugásra kellenek nekem a csajok - csak sz**ásra, gondoltam magamban.
- Ádám - szólaltam meg végül - húzzál innen! Aki a tesómat bántja annak semmi helye itt!
Ahelyett, hogy elment volna megragadta a kezemet és erőszakosan magához húzott, türelmetlenül felemelte a fejemet, a feje menthetetlenül gyorsan közeledett..megcsókolt. Erőszakosan átnyomta nyelvét a számba, megpróbáltam ellökni magam tőle, de ahogy próbálkoztam ő lefogta a kezem. Alig vártam, hogy vége legyen ennek a borzalmas csóknak.

Amikor vége lett halványan elmosolyodtam - de ez olyan hamiskás mosoly volt. Kezemet ökölbe szorítottam és egy hirtelen lendülettel - meg persze az ügyes mozdulattal - éppen a szeme alá kapta a monoklit.
- Rohadt kurva - sziszegte a fogai között, én ezen csak nevetni tudtam.
- Köszönöm a bókot - és amennyire gyorsan csak lehetett beléptem a bejárati ajtón.

Az elmúlt izgalmak után a hét csodálatosan telt, Dettivel egy szót sem beszéltem, bár eddig sem vittem valami túlzásba a vele való beszélgetést a szüleink mit sem törődve velünk dolgoznak.
Holnap hajnalban indul a gépem. A bőröndjeim már a fal mellett sorakoznak.

Már majdnem aludtam amikor nővérkém kedvesen felnyomta a villanykapcsolót, úgy nézett ki, mint egy sárkány, bár tüzet nem tudott hányni.
- Nem láttad a csipke bugyim?
- Mi van?! - teljesen össze vagyok zavarodva és D azt a nyavalyás szart rajtam keresi..
- Ne nézz már rám, úgy, mint aki szellemet lát! H-O-L V-A-N?
- Nem olyat hordok, nálam nincs!
- Bocsi, de a mama bugyi már a múlté!
- Még az a jó, hogy olyanom sincs, na puszipá!
Eléggé felhúzhatta magát, de miután kiviharzott a szobámból én végre vissza aludhattam..

Ditte

Nem hiszem el, hogy a húgom folyamatosan becsórja a cuccaimat vagy várjunk csak...most jutott eszembe...Bettynél van, mert ugye a minap nálam aludt és kellett neki, hát ezt nem hiszem el. Hogy lehetek ennyire hülye? De már teljesen mindegy... hajnalban úgy is indul a gépem New Yorkba. Álmaim városába s annak legszebb otthonába a VS-be.
Reggel az ébresztőm csipogó hangjára keltem, felültem az ágyamban és kiengedtem az enyhén göndör, hosszú, szőke hajam. Gyorsan és gondosan bevetettem az ágyam, besiettem a fürdőbe és elvégeztem a reggeli teendőimet. Feltettem egy alap sminket - alapozó, púder, szemhéjtus és egy leheletnyi szempillaspirál. Hajamat kifésültem és tű egyenesre vasaltam, egy tincset pedig gyorsan befontam és hátratűztem a többihez. Szekrényem előtt megállva kiválasztottam barna rakott szoknyámat és egy hozzá illő szürke pólót.

Megálltam a tükröm előtt és belenéztem, azt láttam benne amit akartam, megelégedve léptem ki szobámból.
- Na végre, hogy kész vagy! - szólalt meg a lépcsőn ülve Madi.
- Te normális vagy? - emeltem fel a hangom - Úgy megijesztettél!
- Bocs, csak már háromszor szóltunk, hogy siess.

Az út a repülőtérig gyorsan s csöndben telt, Madison zenét hallgatott, apa a GPSt figyelte.. teljesen egy depis bagázs.

Elbúcsúztam aputól egy öleléssel s két puszival, Mnek meg nem is szóltam. Egy darabig együtt mentem húgommal, de kisvártatva az utunk ketté vált és a megszokott irányba mentem a gépem irányába.

Mikor felszálltam a gépre alig volt rajta pár ember, de indulásra tömve lett, egy kislány és az anyukája ültek mellettem, fura brit-angol akcentusuk volt, mondhatnák, hogy a férjét mennek meglátogatni. Irigyeltem őket..nekik legalább van egy rendes családjuk. Nekem meg nincs.. húgom depis, apám a könyveket írja folyton, anyám meg patikus, de nem elég ennyi nekik.. még két céget is vezetnek.

Becsatoltam az övemet, mert a gép elkezdte a felszállást elvettem egy cukrot a stewardesstől, mert elvileg ha repülünk akkor pattog a fülünk, de nekem eddig még nem volt ilyen, de jobb az óvatosság. Ahogy elérte a gép  az adott magasságot kinéztem az ablakon, olyan volt, mintha tejszínhab lenne körülöttem, valami csodálatos volt. Unalmamban rátettem a fülhallgatót a fejemre és bekapcsolódtam a filmnézésbe, eléggé unalmas volt a film vagyis én nagyon untam, az unalomtól el is aludtam..

Arra ébredtem, hogy a mellettem ülő kislány a vállamon alszik, rápillantottam az órámra már három órája utazom, de még mindig nem szállt le a gépem. Az hogy lehet? Két óráj az út New Yorkba.

Pont felém járt az egyik légutaskísérő így megtudom kérdezni tőle.
- Elnézést, ez a gép hova megy!?