Chapter 3

Sziasztok Belieberek és Directionerek! 

Bocsánat, hogy ekkora szünetet tartottam, DE mondhatnék 1000 kifogást.. csak nem fogok, mert nem húzom ezzel az időtöket. 

 Találtam egy idézetet ami angol : "Everybody's got a dream " (mindenkinek van egy álma) Na igen, a  legnagyobb álmom az, hogy fényképezhessek és legutóbb egyik alkotásom 3. helyezést ért el, aminek én  nagyon örülök, és tudjátok onnantól 360 fordulatot vett az életem.. ennek következtében alig van időm amit  nagyon sajnálok, de ahogyan tudom én hozom a részeket és ez az összes blogomra vonatkozik! 

Remélem tetszeni fog a következő rész! Feliratkozókat és a komenteket várom! 

Köszönöm a kitartást! $mile! 

Madison

We own the night

Ott álltam kettőjük között az ajtóban teljesen ledöbbenve. Azt sem tudtam, hogy járt Ádámmal, de ez most teljesen kiverte a biztosítékot nálam.
- Ditte, tudod milyen régen volt az? Megváltoztam. Nem csak dugásra kellenek nekem a csajok - csak sz**ásra, gondoltam magamban.
- Ádám - szólaltam meg végül - húzzál innen! Aki a tesómat bántja annak semmi helye itt!
Ahelyett, hogy elment volna megragadta a kezemet és erőszakosan magához húzott, türelmetlenül felemelte a fejemet, a feje menthetetlenül gyorsan közeledett..megcsókolt. Erőszakosan átnyomta nyelvét a számba, megpróbáltam ellökni magam tőle, de ahogy próbálkoztam ő lefogta a kezem. Alig vártam, hogy vége legyen ennek a borzalmas csóknak.

Amikor vége lett halványan elmosolyodtam - de ez olyan hamiskás mosoly volt. Kezemet ökölbe szorítottam és egy hirtelen lendülettel - meg persze az ügyes mozdulattal - éppen a szeme alá kapta a monoklit.
- Rohadt kurva - sziszegte a fogai között, én ezen csak nevetni tudtam.
- Köszönöm a bókot - és amennyire gyorsan csak lehetett beléptem a bejárati ajtón.

Az elmúlt izgalmak után a hét csodálatosan telt, Dettivel egy szót sem beszéltem, bár eddig sem vittem valami túlzásba a vele való beszélgetést a szüleink mit sem törődve velünk dolgoznak.
Holnap hajnalban indul a gépem. A bőröndjeim már a fal mellett sorakoznak.

Már majdnem aludtam amikor nővérkém kedvesen felnyomta a villanykapcsolót, úgy nézett ki, mint egy sárkány, bár tüzet nem tudott hányni.
- Nem láttad a csipke bugyim?
- Mi van?! - teljesen össze vagyok zavarodva és D azt a nyavalyás szart rajtam keresi..
- Ne nézz már rám, úgy, mint aki szellemet lát! H-O-L V-A-N?
- Nem olyat hordok, nálam nincs!
- Bocsi, de a mama bugyi már a múlté!
- Még az a jó, hogy olyanom sincs, na puszipá!
Eléggé felhúzhatta magát, de miután kiviharzott a szobámból én végre vissza aludhattam..

Ditte

Nem hiszem el, hogy a húgom folyamatosan becsórja a cuccaimat vagy várjunk csak...most jutott eszembe...Bettynél van, mert ugye a minap nálam aludt és kellett neki, hát ezt nem hiszem el. Hogy lehetek ennyire hülye? De már teljesen mindegy... hajnalban úgy is indul a gépem New Yorkba. Álmaim városába s annak legszebb otthonába a VS-be.
Reggel az ébresztőm csipogó hangjára keltem, felültem az ágyamban és kiengedtem az enyhén göndör, hosszú, szőke hajam. Gyorsan és gondosan bevetettem az ágyam, besiettem a fürdőbe és elvégeztem a reggeli teendőimet. Feltettem egy alap sminket - alapozó, púder, szemhéjtus és egy leheletnyi szempillaspirál. Hajamat kifésültem és tű egyenesre vasaltam, egy tincset pedig gyorsan befontam és hátratűztem a többihez. Szekrényem előtt megállva kiválasztottam barna rakott szoknyámat és egy hozzá illő szürke pólót.

Megálltam a tükröm előtt és belenéztem, azt láttam benne amit akartam, megelégedve léptem ki szobámból.
- Na végre, hogy kész vagy! - szólalt meg a lépcsőn ülve Madi.
- Te normális vagy? - emeltem fel a hangom - Úgy megijesztettél!
- Bocs, csak már háromszor szóltunk, hogy siess.

Az út a repülőtérig gyorsan s csöndben telt, Madison zenét hallgatott, apa a GPSt figyelte.. teljesen egy depis bagázs.

Elbúcsúztam aputól egy öleléssel s két puszival, Mnek meg nem is szóltam. Egy darabig együtt mentem húgommal, de kisvártatva az utunk ketté vált és a megszokott irányba mentem a gépem irányába.

Mikor felszálltam a gépre alig volt rajta pár ember, de indulásra tömve lett, egy kislány és az anyukája ültek mellettem, fura brit-angol akcentusuk volt, mondhatnák, hogy a férjét mennek meglátogatni. Irigyeltem őket..nekik legalább van egy rendes családjuk. Nekem meg nincs.. húgom depis, apám a könyveket írja folyton, anyám meg patikus, de nem elég ennyi nekik.. még két céget is vezetnek.

Becsatoltam az övemet, mert a gép elkezdte a felszállást elvettem egy cukrot a stewardesstől, mert elvileg ha repülünk akkor pattog a fülünk, de nekem eddig még nem volt ilyen, de jobb az óvatosság. Ahogy elérte a gép  az adott magasságot kinéztem az ablakon, olyan volt, mintha tejszínhab lenne körülöttem, valami csodálatos volt. Unalmamban rátettem a fülhallgatót a fejemre és bekapcsolódtam a filmnézésbe, eléggé unalmas volt a film vagyis én nagyon untam, az unalomtól el is aludtam..

Arra ébredtem, hogy a mellettem ülő kislány a vállamon alszik, rápillantottam az órámra már három órája utazom, de még mindig nem szállt le a gépem. Az hogy lehet? Két óráj az út New Yorkba.

Pont felém járt az egyik légutaskísérő így megtudom kérdezni tőle.
- Elnézést, ez a gép hova megy!?

Chapter 2

Sziasztok Belieberek és Directionerek! 

Nagyon szégyenlem magam, hogy nem hoztam eddig részt, de most meghoztam és a következőt próbálom előbb hozni, nem pedig ilyen későn!
Köszönöm az 500 feletti megtekintést, odáig vagyok tőletek!♥
Kérlek iratkozzatok fel és használjátok nyugodtan a véleménygombot!
Szeretlek titeket és ezúttal jó olvasást! c(: ♥
Utóirat: Csináltam egy (szerintem) sokkal jobb blog videót(Erre a linkre kattintva megtudod nyitni!)  , remélem tetszeni fog nektek!

 Madison Schmidt 

Elindultam hazafelé sporttáskával a hátamon amely a fenekemig le van engedve, hajamban a copf már félig ki lógva s az izzadtságcseppek is csöpögnek le az arcomon. Nem érdekel, csak az, hogy egy hát múlva mehetek Manchesterbe. Ahogy lépkedek hazafelé, érzem, hogy a bitumenből csak úgy árad a forróság, s stoplisom apró szegecsnyomai meglátszanak ott. Szeretem a nyarat, a napsütést és persze az esti fürdőzést is. Őrültségnek hangzik, de nem érdeke. Teszek a szüleim véleményére 18 évesen. 

 Már majdnem az utcánk elejénél jártam, akkor vettem észre, hogy egy autó követ. Nem ismeretem meg ki az. Fel gyorsítottam lépteimet, de akkor  már ő is gyorsított. Már majdnem futottam, de ő a kereszteződésében hirtelen leparkolt, kivágódott a vezetőülés ajtaja, s a kocsiból kiszállt álmaim pasija, a legeslegjobb, legcukibb szomszéd fiú. Ádám. 

- Ditte milyen jó, hogy itthon vagy! Nincs kedved eljönni bulizni? - Na kösz, ez a majom is Dittére hajt, de ha már itt tartunk miért ne mehetnék el az ő nevében bulizni? Nem, nem érdekel most az, hogy kever minket. Beszélhetek Ádámmal. 

- De, nagyon szívesen! 

- Este érted megyek. Szia! - válaszomat meg sem várva huppant be az autójába és hajtott el. 

    Amikor haza értem szokásomhoz híven becsaptam a diliház ajtaját és egyenesen a szüleim dolgozószobája felé vettem az irányt. Soha nem örültek annak, ha én oda mentem. Talán azért, mert ha én bármit mondtam, akkor anya psichopata módon húzta a dokikat, hogy milyen gyógyszer a megfelelő számomra. Igen mindig vesz nekem egy csomó kapszulát. Hogy miért, azt én sem tudom, de nem is érdekel. Én szépen "rendes" gyerek módjára bedugom az ágyam alatt elhelyezett dobozba. 

Halkan bekopogtam a szobába - illedelmes gyerek módjára - majd lenyomtam a kilincset. A szüleim egyszerre néztek fel a számítógépeik mellől. 

- Melyik gyógyszer fogyott el? - kérdezte anya hisztérikus módon. - Fogamzásgátló? 

- Sziasztok! - mondtam mit sem törődve az előbb hallottakkal - Kaptam egy ösztöndíjat Manchesterbe! Remélem elengedtek! - ezzel letettem anyám asztalára a vastag borítékot és kifelé vettem az irányt. De még mielőtt kimentem volna meg kellett mondanom nekik valamit: - Ja és még szűz vagyok - dörgöltem az 

orruk alá és ezzel becsuktam az ajtót. 

 Ditte Schmidt


De nem, nem veszett össze senkivel, mert ha összeveszett volna akkor már kiabálnának, de ez nekem teljesen mindegy.
Felvettem egy hosszú fekete cicagatyát s egy hozzá illő rózsaszín csőtoppot.
 Lehuppantam a bevetett ágyamra s odahúztam mellém a jó öreg laptopomat. Benyomtam a kapcsolóját és láss csodát az én drágaságom elindult, felléptem a ház wifi hálózatára és már a keresőbe írtam is a címet. Twitterre felmenve egypáran bekövettek, kaptam két üzenetet is. Gyorsan megnyitottam s ez állt benne.

Holnap nincsen kedved a sarki kávézóban összefutni? 

xxBettyxx c(: 

Persze béjbi...3-kor a ház előtt? CuppCuppD. 

Betty Easter a legjobb barátnőm. Pár éve egy osztályba jártunk, még általánosban, aztán ő gimis lett én meg magántanuló. 

Második üzenetem pedig egy vírusos link volt amit azonnal töröltem. Twitteren már nem volt semmi érdekes dolog, ezért fogtam magam és átléptem a modellügynökség honlapjára, már fent volt a bemutatóról a videó, ezért fogtam magam és egyből töltöttem is le. 

Mire végeztem már este volt, Tesómról fogalmam sem volt, hogy mit csinál. 

El kéne menni valahova bulizni, de itt Miamiban olyan furcsa az élet. Ezek hozzá vannak szokva a koszos bisztrókhoz, de én nem vagyok. Ha meg rendes buliba akarok menni, akkor oda kísérő is kell, de a húgomat nem vihetem, mert az a csaj egy psichopata. 

Gondolataimból a csengő hangja ébresztett fel. Lementem a lépcsőn és közben tudomásul vettem, hogy ha én megyek le ajtót nyitni, akkor az csukva is marad, de tévedtem. Madison már kinyitotta és teljesen úgy nézet ki, mint én. Gyönyörű szép volt, de miért ezzel a mocsokkal van az oldalán? 

- Szia Ádám, Mad! - köszöntem nekik kaján vigyorral a fejemen. 

- Szia Madi! - címezte nekem ez a rohadék. 

- Ditte vagyok, ha nem emlékeznél rám! Én vagyok az első olyan lány aki nem feküdt le veled, hiába akartad, hogy megtörténjen. Ja..és emlékszel mikor úgy tökön vertelek, hogy három hétig a hangod a magas " C' "-t verte? 

Chapter 1

Sziasztok Belieberek és Directionerek!

Még nem a legizgalmasabb résszel jelentkezek, de remélem ez is tetszeni fog. Örülnék egy-két feliratkozónak is no meg kominak is. Köszönöm az eddigi megtekintéseteket. Ezennel szeretném bejelenteni, hogy itt az oldal videója. Remélem tetszeni fog..:33

Jó olvasást! 

Ditte 

Reggel a csillogó nap sugaraira ébredtem, olyan gyönyörű így a reggel, de ebben az a legjobb, hogy egy hét múlva megyek New Yorkba a Victoria Streetre. 

Szeretem a vasárnap reggeleket, mert ilyenkor teljes nyugalom van, hiszen Medison nincs itthon. annyira jó érzés, hogy így egyedül lehetek itthon. Besétáltam saját fürdőszobámba, magam mögött óvatosan behajtottam az ajtót s a fürdő kádamba megengedtem a vizet. Szépen – lassan levettem a halvány rózsaszín hálóingemet, melyet gondosan  összehajtva a szennyes kosár  tetejére tettem. Óvatosan bele léptem a fürdővizembe s amennyire tudtam belefeküdtem , engedtem, hogy a selymes habok ellepjék a testem minden részét. Olyan jó érzés volt ahogyan a meleg víz melegsége betöltötte az egész testemet.  

Elég sokáig áztathattam magam, mert amikor kiszálltam akkor mmár majdnem tíz óra volt. Magamra tekertem a törölközőmet, oda hajoltam a kádhoz, hogy kihúzzam a dugót. Bedugtam a hajszárítót és feltekertem a hármas fokozatra. A hajszárító forró levegője néha már égette fejbőrömet. 

Amikor végeztem, hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó, amelyet ha ilyenkor hallok nem jelent jót. Anya és Mad biztosan összevesztek.

Madison

Telefonom élesen sípoló hangjára ébredtem, hajnali öt órakor. Szörnyen álmosnak éreztem magam hiszen tegnap egész éjjel a Real – Barca meccs volt s nekem végig kellett néznem, mert így tiszta a lelkiismeretem. 

Kimásztam az ágyamból, magamra kaptam a tegnapi Adidas melegítőm hozzá egy ugyan olyan márkájú edzőcipőt és már indultam is a reggeli futásomra. 

Becsaptam a bejárati ajtót, jelezvén, hogy elmentem. Lassan elkezdtem kocogni, ahogy futottam a hideg, csípős reggeli levegő égeti az arcomat, a köd már felszállóban van, de ahogy a sötétség és a lámpák fénye megvilágítja elég ijesztő, pedig én nem vagyok félős, az edzőcipőm kopog a nedvesen csillogó aszfalton. 

Amikor végeztem a számomra elegendő futással akkor nem hazafelé vettem az irányt. Tegnap bent hagytam a cuccomat, mert ma úgy is meccs lesz, nem nagyon izgat, mert csapatkapitány lévén tudom, hogy úgy is nyerünk. 

Mihelyt oda értem már kisebb tömeg volt ott. Láttam a szüleim autóját, de szerencsére ők nem vettek észre engem. 

Felvettem a mezem, mely kék volt s a 18-as számot képviselte no meg a Schmidtet, hajamat lófarokba kötöttem a fejem tetejére. Befújtam magam az epres testpermetemmel és felőlem kezdődhetett is a meccs. 

Éles sípszó jelzi, hogy vége a meccsnek, az izzadságtól fáradtan huppanok seggre a főben. Arcomon gyöngyöznek a vízcseppek, de most valahogy nem érdekel, büszke vagyok magamra, hogy lőttem három gólt és a legjobb játékost kicseleztem, ruhám tiszta sár, de az sem hat meg. Annyira elkalandoztam saját gondolataimban, hogy észre sem vettem amikor egy fekete öltönyös úri ember megáll előttem. 

- Maga Medison Schmidt?

- Igen én vagyok, miben segíthetek?

- John Jackson vagyok és lenne egy szuper ajánlatom önnek. 

- És mi lenne az?

- Egy ösztöndíj. 

- Tessék?

- Igen, jól hallja. 

- De mégis hová?

- Manchester, mond önnek valamit?

- Mikor kell indulnom?

- Egy hét múlva. 

- Úr Isten! Nagyon szépen köszönöm! 

- Itt egypár fontos dolog ami magának kell – ezennel a kezembe adott egy elég vastag borítékot, fogalmam sincs mi mást rejt még a dolog. – Találkozunk  a reptéren, viszlát. 

Prológus

Sziasztok Directionerek és Belieberek!

Örülök, hogy benéztek és megnézitek a kezdtek kezdetét! Remélem tetszeni fog a történetem..

Ditte 

„A fény elvakít” – mondják ezt az emberek, de ez nem igaz. A fény feltár előtted mindent, láthatod, hogy ki néz téged miközben végig vonulsz a kifutón. A fény melyet fényképezőgépek vakúja kelt és a zene ütemére mozognak az valami fantasztikus. 

Modellkedem már pár éve és az igazait keresem, akit eddig még nem találtam meg, azon vagyok, hogy legyen, de a karrierem az fontosabb, mint a pasizás, lehet, hogy naiv vagyok, de nem zavar. Szerintük, vagyis ahogy Dávid nagybácsinak szokták mondani – „Dettit nem érdeklik a fiúk, pedig igen sok érdeklődő van. Nem hiszem, hogy egyhamar lesz neki valakije pedig már majdnem 19 éves.” –  nálunk ez a családi szánalom. Anyám nincs megbékélve azzal, hogy nekem nincs barátom, pedig nézhetné a jó oldalát is, nem kell neki fogamzásgátlóra; óvszerre vagy egyéb gyógyszerre költenie. Pedig  - „Ha valamilyen gyógyszer kell nyugodtan szólj.” – persze. Csak is nekem kellenek a gyógyszerek amikor van egy elmebeteg húgom.  

Medison

Ülök ebben a kényelmetlen karosszékben és bámulom a meccset. Annyira elegem van, szörnyen unalmas itthon, , persze Dettinek megadatott az a ehetőség, hogy járhatja a világot, bulizhat, annyit amennyit akar, pasizhat, de nem teszi, mert sérti az ő jogait no meg persze ihat. Én ezt persze nem tehetem, mert a szüleim elmebetegnek azért, mert szeretem a focit és rajongok érte. Ma is edzésen kéne lennem, de nem lehetek ott, mert még itthon vannak és nem szeretik nézni ahogyan én „rágózom” és az ő szavukkal „megszégyenítő ruhában” járkálok az utcán.

 Eléggé beteges hiszen a szüleim diplomaták és két céget vezetnek a munkájuk mellett, a nővérem pedig elég fura egy alkat. Több millió pasi oda van érte erre a seggtörlő Justin Bieberről álmodozik, undorítóan néz ki az a sok tetoválás a kezén UN-DO-RÍ-TÓ!

Anyám minden gyógyszert megvesz nekem, nem tudom miért amikor tudja, hogy nincsen pasim, de teljesen mindegy, majd karácsonyra vissza kapja tőlem egy nagy „Használd egészséggel”  felirattal. 

Majdnem minden vasárnap elvisz vásárolni, hogy ne játszhassak a meccsen és eben az egészben az a legrosszabb, hogy az összes magassarkús, szép ruhás butiknál meg kell állnom és megnéznem azokat a giccses ruhákat.